A többség kormányváltást szeretne - olvasom egy hírportálon. Tarol a Fidesz - látom egy másik oldalon. Mindkét cikk egy friss közvélemény-kutatás eredményéről ír, persze más narratívában. Egy mondás szerint "a statisztika olyan, mint a bikini - sok mindent megmutat, de a lényeget eltakarja." De mi a lényeg?
A politika szempontjából a lényeg, hogy ki tud hatalomra jutni 4 évente. Ebben a megközelítésben az, hogy az emberek nagyobb része kormányváltást szeretne, nem fontos. Önmagában kormányváltó hangulattal nem lehet választást nyerni/elbukni. Ameddig nincs olyan politikai erő, amely szavazatokra tudná váltani az elégedetlenséget, a többség akarata nem lesz más, mint közhangulat. Már pedig a felmérésből az is kiderül, hogy a többség az ellenzékkel sem elégedett, vagyis a kormány megnyugodhat, teljesítményének rossz megítélése ellenére egyelőre nincs mitől tartania.
Fontos kiemelni, hogy egyelőre. A megkérdezettek 45 %-a ugyanis nem tud pártot választani. Ennyi bizonytalan szavazó pedig okozhat még meglepetést. A címben feltett kérdésre tehát válaszolhatnék úgyis: nem tudjuk, mit akar a többség, hiszen egy jelentős része még nem döntött. A politika világában azonban első sorban a biztos pártválasztók többségének akarata a fontos, mert ők döntenek a választásokon, ez a többség pedig jelenleg helyén hagyná a kormányt.