A következőkben a miniszterelnök tusványosi beszédével foglalkoznék röviden, hiszen az elmúlt hetekben sokan szólaltak meg a témában, próbálták értelmezni a beszédet és az illibeárlis állam fogalmát. Természetesen, ahogy ezt már megszokhattuk a politikai szereplők eltérő érdekeiknek megfelelően máshogy magyarázták Orbán beszédét. A következő sorokban kísérletet teszek egy érdekmentes értelmezésre, ami talán segít eligazodni az olvasónak abban, miként értelmezze a miniszterelnök szavait.

A legtöbb ellenzéki kritika szerint Orbán le akarja rombolni a liberális demokráciát és egy diktatórikus államot épít fel helyette. A két állítás elsőre úgy tűnik, hogy szorosan összefügg, egyik a másikból következik. Ezek az értelmezések abból fakadnak, hogy a liberális demokráciát magával a demokrácia fogalmával azonosítják, meglátásom szerint tévesen. A demokráciának is sok fajtáját különböztetik meg a politikatudományban, a liberális demokrácia tehát csak az egyik, de nem kizárólagos fajtája a demokráciának. Találkozhatunk olyan értelmezéssel, miszerint minden politikai rendszer, ahol érvényesülnek az emberi jogok, liberális demokráciának tekintünk. Ebben  megközelítésben a illiberális állam valóban egy diktatórikus államot feltételez. Orbán azonban azt is mondta a beszédében, hogy az emberi jogokat továbbra is biztosítani kell. Az Orbán féle liberális demokrácia fogalom tehát különbözik a fent említett definíciótól. Eszerint, a liberális demokrácia azt az államfelfogást jelenti, mely a klasszikus liberális elméletből indul ki. Ebben a demokráciában az egyén szabadsága a legfontosabb elv, az állam feladata pedig első sorban az, hogy biztosítsa az egyén jogainak érvényesülését.

Ha elfogadjuk, hogy a miniszterelnök ezt a fajta liberális államot bírálta, látni fogjuk, hogy valójában semmi újat nem mondott. A Fidesz ha nem is kezdetektől, de elég rég óta konzervatív politikát folytat, az illiberális állam pedig valószínűleg a konzervatív demokrácia szinonimájának feleltethető meg. Hogy ez a fajta demokrácia felfogás mennyiben különbözik a liberális demokráciától, megérne egy külön bejegyzést, de aki végig hallgatta/olvasta Orbán beszédét, nagyjából érti, milyen ez a politikai rendszer.

Ami számomra érdekes volt a beszéd kapcsán, hogy sokakban keltett félelmet, vagy fogatták el fenntartás nélkül az ellenzéki értelmezést, és véleményem szerint nem azért, mert nincsenek tisztában a liberális demokrácia eltérő fogalmával, hanem mert a politikai kormányzás stílusa olyan, amilyen. Talán a Fidesz sem számított rá, hogy majd így fogják támadni a miniszterelnököt a beszéd után, ha azonban az eddigi agresszív, a konszenzust minimálisan sem kereső kormányzást is mellé tesszük, máris jobban érthető, miért volt olyan könnyű félremagyarázni a beszédet.

Közeledve a választásokhoz egyre többen kérdezik meg tőlem, hogy milyen eredményre számítok. Ilyenkor mindig Török Gáborosra veszem a figurát és valami olyasmit mondok, hogy még bármi lehet. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lenne egy elképzelésem a végeredményről, de tanulmányaim alatt megtanultam, hogy egy elemző nem rendelkezik természet feletti képességekkel. Nem tudja megmondani biztosan, hogy mi lesz a választás eredménye, csupán a rendelkezésre álló információkból következtet, hogy jelen állás szerint mi a legvalószínűbb forgatókönyv.

Nem árulok egy nagy titkot, ha azt mondom, a Fidesz valószínűleg megnyeri a választásokat. Az igazán érdekes kérdés az, hogy milyen arányban, illetve hogy a többi párt hogyan szerepel majd. A mostani közvélemény-kutatások szerint a kormánypártok támogatottsága 50% körül van, ami elég lenne egy újabb kétharmados győzelemhez. Vannak azonban olyan tényezők, amik növelik a bizonytalanságot, ezeket veszem most sorra.

1. Részvételi arány: Az eredményre komoly befolyással lesz, hogy hányan mennek el szavazni. Egy alacsony választási részvétel esetén (60% körül vagy akár az alatt) a Fidesz megszerezheti a kétharmadot, a felmérések szerint ugyanis a kormánypárti szavazók a legaktívabbak. Egy magas választási részvétel ellenben az ellenzéki pártoknak kedvezne és egyben a Fidesz kétharmados esélyeit is nagyban rontja.

2. Bizonytalanok és rejtőzködők: Az utóbbi hónapokban csökkent a pártot választani nem tudók vagy nem akarók aránya, de még így is a választókorú lakosság 25-30%-áról nem tudjuk, kire szavaz majd április 6-án. Ez még midig elég magas arány, kérdés, hogy őket végül tudják-e mobilizálni a pártok és hogy kire voksolnak majd. Bár nem tartom valószínűnek, hogy a következő 1 hétben jelentős változás állna be a bizonytalanok számát tekintve, de mindenképpen rejt magában némi kockázatot. A rejtőzködők szintén nem könnyítik meg a politológusok dolgát, bár az utóbbi hetekben egyre többen vállalták fel preferenciájukat és ezzel együtt nem meglepő módon növekedett a Jobbik támogatottsága. Nem régiben két közvélemény-kutatás is 20% körül mérte a jobbik a támogatottságát, ami komoly eredmény lenne, de én nem tartok valószínűtlennek egy 20% fölötti eredményt sem.

3. Átszavazók: Egy a napokban megjelent Szonda Ipsos kutatásból kiderül, hogy kb. 900.000 pártot választani tudó szavazó még nem döntötte el biztosan, kire adja le a szavazatát. A Fidesz számára reális veszélyt jelent hogy szavazóik egy része a Jobbikot támogatja majd (akár úgy, hogy szavazatát megosztja) míg a baloldali összefogás szavazóinak egy jelentős hányada az LMP-re voksolhat.

+1. Külföldi szavazók: Mikor a határon túli magyarok szavazati jogot kaptak, sokan gondolhatták azt, hogy ezzel a Fidesz bebiztosította magát a következő 4 évre is. Nem régiben az 500.000. külhoni magyar is letette az állampolgári esküt, azonban végük felük sem regisztrálta magát a választásokra. Kb 200.000 állampolgár szavazhat külföldről, de az ő részvételi szándékukról és pártpreferenciájukról szinte semmit sem tudunk. Legnagyobb részük minden bizonnyal a Fideszre szavaz majd, de nem kizárt, hogy például a Jobbikot is sokan támogatják majd.

Mindent figyelme véve elképzelhető, hogy a Fidesz ismét kétharmadot szerez, míg például az LMP be se jut, de az sem kizárt, hogy a Fidesznek csak szűk többsége lesz és a Jobbik a legerősebb ellenzéki párt lesz a parlamentben.

Milliárdos adócsalásokhoz asszisztál a NAV - állítja Horváth András, az adóhatóság egyik volt dolgozója. Az ügyből hamar politikai botrány lett, miután kiderült, hogy Horváth kormányzati politikusokat is tájékoztatott erről, de azok érdemben nem foglalkoztak az kérdéssel. Az ellenzék tette a dolgát, és parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, ám úgy tűnik, erre nem sok esély van, miután az ellenzéki pártok megosztottak, a kormánypártok pedig nem akarnak vizsgálódást.

De miért nem? Talán nem érdeke a kormánynak, hogy kiderüljön az igazság?  Nem tudhatjuk. Abban  viszont biztosak lehetünk, hogy a parlamenti vizsgálóbizottság nem alkalmas arra, hogy feltárja az igazságot. Ez ugyanis nem igazságszolgáltatási szerv, hanem sokkal inkább politikai. Politikusok ülnek benne, akik a politikai logika alapján fognak döntést hozni. A vizsgálóbizottság funkciója nem az igazság kiderítése, hanem a politikai ellenfél nyilvánosság előtti meghurcolása. Ahhoz, hogy hosszú ideig napirenden lehessen tartani a kormány számára kínos ügyet, a vizsgálóbizottság felállítása az egyik legjobb eszköz. Éppen ezért, ha a kormánynak nincs is félnivalója, nem fogja támogatni az ellenzéki kezdeményezést.

Mi hát a jó döntés? A kormánypártok részéről ilyen aligha van. Ha rábólintanak a bizottság megalakulására, azzal eszkalálják az ügyet. Ha viszont nem támogatják, azzal azt látszatot keltik, hogy van sárosak az ügyben. A Fidesz nem ismerte fel, hogy Horváth András megkeresésével foglalkoznia kell, így most két rossz megoldás közül választhat. Mint oly sokszor, most is a hallgatás politikája mellett döntött és csak reménykedhet, hogy az ellenzék ugyan olyan ügyetlen lesz a téma napirenden tartásával, mint a vizsgálóbizottság felállításával.

Mégse lesz közös MSZP - Együtt - MP lista és közös miniszterelnök-jelölt sem, de a pártok összehangolják a kampányukat. A hír hallatán egyből eszembe jutott a székely ember lányának esete, aki vitt is ajándékot meg nem is a királynak. Sok ismerősöm mondta erre a fele más megállapodásra, hogy ebből így nem lesz kormányváltás, véleményem szerint viszont ezzel még nem dőlt el semmi, korai lenne temetni az összefogást. Ennek a helyzetnek vannak ugyan hátrányai, de előnyei is, csak a pártokon múlik milyen eredménye lesz a "közös" indulásnak.

A vegyes választási rendszer miatt az összefogás szempontjából az a fontosabb, hogy a választókerületekben ne indítson a két párt egymás ellen jelölteket, ezt pedig rögzítették a megállapodásban. A közös lista hiánya egy későbbi koalíció esetén nem jelent szavazatveszteséget. Más kérdés, hogy az emberek nem nagyon szeretik megosztani az egyéni és listás szavazatukat két induló között, fontos tehát, hogy a kampányban a pártok megértessék az állampolgárokkal, hogy miért van most erre szükség. A miniszterelnök-jelölt hiánya zavaróbb lehet, "vezér-demokráciában" élünk, ahol a kampányban a vezérnek fontos szerepe van, arról nem beszélve, hogy az emberek szeretnék tudni, hogy voksukkal kit ültetnek a miniszterelnök székbe. A megállapodást elnézve (a jobban szereplő párt adja a miniszterelnököt) az az érzésem támad, hogy ez a kérdés már eldőlt (nagy valószínűséggel az MSZP kap több szavazatot ), így viszont talán érdemesebb lett volna előre megállapodni a jelölt személyéről.

Az elmaradt közös indulás egyik legnagyobb előnye, hogy a pártoknak nem kellett közös programot összeállítania, ami biztosan felszínre hozott volna kisebb nagyobb ellentéteket (pl. a rezsicsökkentés jelen formában való szükségességéről mást gondolnak a felek). Az MSZP és az Együtt-PM is a saját programjával kampányolhat, de akár fel is oszthatják egymás között a közpolitikai területeket. Ami nagyon fontos, hogy a saját programok bemutatása mellett legyen egy jól összehangolt közös kampány is, ahol a két párt egységként jelenik meg. A közös pontokat és célokat ki kell hangsúlyozni és elhitetni az emberekkel, hogy a döcögős indulás ellenére, a két párt együtt tud működni és az összefogás eredményes lehet. Véleményem szerint ez kulcskérdés.

"Ezzel lezárjuk a múltat és tovább tudunk lépni. Jövőre a növekedésre, a magyar családok és vállalkozások érdekeire, azok támogatására tudunk már koncentrálni... Végre nem a törlesztőrészletekre kell spórolni, így nagyobb lesz az ország mozgástere" - reagált a Fidesz szóvivője arra a hírre, hogy a kormány előtörleszti az IMF hitel fennmaradó részét. 

Az első bejegyzésben már leírtam, hogy a politika működésének megértéséhez szükség van egy előítéletektől és ideológiai meggyőződésektől mentes szemléletmódra. Ez a politikai eredmények megítélésénél hatványozottan igaz. A politikus dolga, hogy az elért eredményeket giccses csomagolópapírba tegye, majd átkösse aranyszínű szalaggal. A "jó" választó nem nyúl a csomagoláshoz, meghagyja olyan szépen, ahogy azt megkapta. 

Pedig ha jobban kibontjuk Selmeczi Gabriella szavait (vagyis a csomagolást) látni fogjuk, hogy az IMF hitel visszafizetése inkább csak szimbolikus jelentőséggel bír. Több elemzés is rávilágított már arra, hogy az előtörlesztésnek gazdasági értelemben semmilyen plusz hozadéka nincs, ehhez ugyanis a piacról felvett drágább hitelt kellett felvenni. Az IMF felé fennálló tartozás nem befolyásolja a családok és vállalkozások támogatását. Semmivel sincs tehát nagyobb mozgástere a kormánynak, ugyanúgy kell majd törlesztenünk mint eddig, csak nem az IMF-nek. Ami viszont nem tűnik gazdaságilag racionális döntésnek, az politikailag nagyon is az.

Egyrészt az uborkaszezon kellős közepén jól jön a kormányzat számára egy pozitív hír, másrészt a korábbi kommunikációba beleillesztve (miszerint a Nemzetközi Valutaalap Magyarország ellensége), fényes győzelemként lehet tálalni, hogy nincs már tartozásunk az IMF felé.

A kormány tehát tette dolgát, vagyis amit a politikai logika megkövetelt. A tudatos állampolgár feladata ezekben a helyzetekben, hogy a csomagolás alá nézzen, mert csak így fogja tudni, mit is kapott ajándékba.

A többség kormányváltást szeretne - olvasom egy hírportálon. Tarol a Fidesz - látom egy másik oldalon. Mindkét cikk egy friss közvélemény-kutatás eredményéről ír, persze más narratívában. Egy mondás szerint "a statisztika olyan, mint a bikini - sok mindent megmutat, de a lényeget eltakarja." De mi a lényeg?

A politika szempontjából a lényeg, hogy ki tud hatalomra jutni 4 évente. Ebben a megközelítésben az, hogy az emberek nagyobb része kormányváltást szeretne, nem fontos. Önmagában kormányváltó hangulattal nem lehet választást nyerni/elbukni. Ameddig nincs olyan politikai erő, amely szavazatokra tudná váltani az elégedetlenséget, a többség akarata nem lesz más, mint közhangulat. Már pedig a felmérésből az is kiderül, hogy a többség az ellenzékkel sem elégedett, vagyis a kormány megnyugodhat, teljesítményének rossz megítélése ellenére egyelőre nincs mitől tartania.

Fontos kiemelni, hogy egyelőre. A megkérdezettek 45 %-a ugyanis nem tud pártot választani. Ennyi bizonytalan szavazó pedig okozhat még meglepetést. A címben feltett kérdésre tehát válaszolhatnék úgyis: nem tudjuk, mit akar a többség, hiszen egy jelentős része még nem döntött. A politika világában azonban első sorban a biztos pártválasztók többségének akarata a fontos, mert ők döntenek a választásokon, ez a többség pedig jelenleg helyén hagyná a kormányt.

Terveim szerint ebben a blogban elsősorban politikai elemzések kapnak majd helyet, első bejegyzésként viszont írnék pár sort a politikai gondolkodás természetéről és a politikai elemzés céljáról.

A legtöbb ember - ahogyan korábban én is - a politikát a jó és a rossz küzdelmeként képzeli el. Persze nincs ebben semmi meglepő, a politikai szocializáció során először szüleinktől tanuljuk meg, hogy "az a párt rossz", majd felnőttként a politikusok próbálnak meggyőzni arról, hogy politikai ellenfeleik az "ördöggel cimborálnak". 

Bár ez a kép kétség kívül megkönnyíti a politikáról való gondolkodást, nem visz hozzá közelebb. Ahhoz, hogy jobban megértsük a politikát, szükség van egyfajta távolságtartásra. A választópolgárok többsége szilárd pártpreferenciával rendelkezik, de ez önmagában még nem akadálya annak, hogy megértsük a politika működési logikáját és objektív képet kapjuk a politika világáról. Ehhez azonban az kell, hogy nyitottak legyünk mások véleményére és mindenféle előítélet és ideológia nélkül szemléljük a politikai aktorok megnyilvánulásait. Ez persze nehéz, hiszen az emberi természet egyik sajátossága, hogy a neki tetsző véleményeket szívesebben fogadja be. De ha csak az egyik oldalról informálódunk, soha nem fogjuk megérteni a szereplők valódi motivációit és a politikai működését.

Ahogy Török Gábor egy interjúban mondta: "Egy elemzőtől a többség saját politikai nézeteinek megerősítését várja", és tapasztalatom szerint ennek a legtöbb politikai tartalmú blog igyekszik is eleget tenni. Az itt olvasható bejegyzések célja ettől eltérően a politikai események elemzése és értelmezése lesz. Bár ilyen blogokból kevesebb van, mégis azt gondolom, hogy elsősorban ez a fajta elemzői műfaj alkalmas a politikában való eligazodáshoz és ezzel együtt az állampolgári tudatosság és aktivitás megteremtéséhez.